Kecskeméten születtem. Jelenleg Budapesten lakom.
Életem során volt már pár próbálkozásom az irányba, hogy sportos életet éljek. Gyerekfejjel sokat jártam lovagolni, és – akkor még – a focilabdával is jóban voltam. Talán még otthon is porosodik valahol egy atlétikaérem (persze bronz), melyet magasugrásban sikerült besöpörnöm. Az egyetlen sport relikviám.
Ezt követte a kosárlabdázás, néhány hónap erejéig jártam Wing Tsun kung-fura, illetve törött szárnycsapásokat tettem a wakeboard felé is.
Mondhatom tehát, erős identitászavarom volt a sportok terén.

Ám pár éve megelégeltem, hogy a 178 centimhez képest 59 kiló voltam, s hogy a mozgólépcsőn mindenki kedvére lökött odébb. A változás kényszere fogalmazódott meg bennem: vettem a nem kevés bátorságot és lenéztem egy edzőterembe, akkor még Kecskeméten, s autodidakta módon lestem el a gyakorlatokat. Nemcsak testsúlyom növekedett, de az állóképességem és a kedvem is. Ma már olyan természetes egy kör a Margitszigeten, mint másnak a reggeli kávé. Felfedeztem a mozgásban rejlő örömöt, és általa az önbizalmat.


2009.-ben -a Kecskeméti Megyei Kórház közreműködésével
indított- gyógymasszőr tanfolyamot végeztem el.
A képzés erős latin tudást adott, és méginkább felkeltette
érdeklődésem
az emberi test egészségtana felé.

Szerettem volna a gyakorlatokat helyesebben kivitelezni, több infóhoz jutni, mind az edzések, mind pedig a táplálkozás területén, azért, hogy idővel személyi edző legyek. Így a napokban beiratkoztam egy budapesti edzőképzőbe.

A blog ezt hivatott végigkövetni. A suli ideje alatt (és remélem utána is) a fitnessfiu.hu lesz az a felület, ahol megosztom véleményem, élményeim és fotóim Veletek.